1. A a hit útjának felfedezése

Lelki zarándoklatunk során, PADOVA - ASSISI - ROTONDÓ után megérkeztünk RÓMÁBA

A Hit évében vagyunk, XVI. Benedek a Porta fidei - a hit kapuja - kezdetű apostoli levelében így fogalmaz:
„újra föl kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét.” (Porta fidei, 2.)

A "Porta fidei" apostoli levéllel hirdette meg XVI. Benedek pápa A hit évét. Jelenleg nyolc nyelven érhető el a pápai dokumentum.
A kezdő gondolat az Apostolok Cselekedeteire utal (ApCsel 14,27): Isten a pogányok előtt is kitárta "a hit kapuját" (porta fidei). A pápa elmondja, hogy a keresztség által nevezhetjük Istent Atyánknak, a Szentháromságban való hit ismerteti fel velünk, hogy Isten a szeretet.
Péter utódaként felhívja a figyelmet, hogy szükséges újra felfedezni a hit útját. Jézus arra hív minket, hogy fedezzük fel őt, hogy élő vizet adjon nekünk. A II. Vatikáni zsinat ötvenedik évfordulója alkalmából tudatosítani kell, hogy a zsinati szövegek nem vesztettek értékükből.
A hit éve felhívás a bűnbánatra és a megtérésre, hiszen Jézus feltámadása által kiárasztotta a bűnök bocsánatát. "A hit, amely a szeretetben teljesedik ki" (Gal 5,6) - ez vezérelje gondolkodásunkat, amely megváltoztatja életünket.
"Krisztus szeretete sürget minket" (2Kor 5,14). Ez sarkall minket, hogy hirdessük az evangéliumot. A pápa kifejti Szent Ágoston nyomán, hogy a hit teszi erőssé az embert. Ez ad célt és értelmet a mai embernek.
A 9. pontban kifejezi reményét, hogy a hívők eljutnak oda, hogy erősítsék a hit ünneplését a liturgiában, különösen az Eucharisztiában, amely "az a csúcspont, mely felé az Egyház tevékenysége irányul; ugyanakkor az a forrás is, amelyből fakad minden ereje" (SC 10.).
"A kereszténység nem magánügy. A hit döntés, az Úrral lenni és vele élni." - fogalmaz XVI. Benedek pápa. A hit felelősségvállalást is követel, ezért szavainkkal is meg kell vallani hitünket.
A meghirdetett évben elsősorban a Katolikus Egyház Katekizmusa legyen jelen az oktatásban és nevelésben. Ez a hit támogató eszköze.
Az apostolok voltak azok, akiket Jézus megtanított arra, hogyan hirdessék az evangéliumot a világban. Ő bízta meg őket, és belőlük váltak a feltámadás félelem nélküli tanúi.
"A hit szeretet nélkül nem terem gyümölcsöt" - írja a pápa. A dokumentum végén kifejti, hogy a világnak szüksége van a hiteles tanúságtevőkre, "akik megnyitják az emberek szívében a vágyakozást Istenre és az örök életre."

Uram, Te tudod, hogy utazás nélkül nincs megérkezés,
talán ezért is formálod az életünket zarándoklatként.
De azt is látod, hogy türelmetlenségünkkel siettetnénk,
ha rajtunk múlna, a holnapot, meg a holnaputánt is.
Add, hogy zarándoklatunk megérlelje a felismerést:
hogy igazán megérkezhessünk, az utat mi magunk kell bejárjuk.

Segíts Uram, hogy a Te utadon járjunk!  Ámen

 (cs.)





Tovább olvasom

2. Piotól - Péter apostolig

Szent Péter apostol székfoglalása – Február 22. 1Pét 5,1-4; Mt 16,13-19

 „Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedésének tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének is részese, kérem...” 

 Milyen legyen az igazi pásztor, a jó szülő, nevelő? Szent Péter apostol ma világos tanítást ad erről. Nem várta trón Rómában, sem harangzúgás, mégis ő volt az Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette. Az vezethet, nevelhet, irányíthat, aki mindenekelőtt Krisztus szenvedésének tanúja, és részese az ő dicsőségének, amely meg fog nyilvánulni a jövőben. Szent Péter látta az Úr szenvedését, de igazi tanújává akkor vált, amikor érte, vele szenvedett. Hiteles nevelő, sztarec, „szent öreg” a krisztusi életben csak az lehet, aki valamiképpen meg van jelölve a szenvedéssel, és azt Jézussal és Jézusért viseli, mint az eljövendő dicsőség zálogát.

Viseljétek gondját a rátok bízottaknak, ne kényszerűségből, hanem önként. Természetesen önként vállaltuk, de közben kényszerűség lesz belőle. Miért? Mert megtetszett ugyan a lelkek vezetése, de most már kezd nem tetszeni. Állhatatlanok vagyunk, és a magunk változó hangulata, érzelmei után megyünk. A megoldás a szívekig-vesékig ható kitárulkozás lehet az Úr Jézus előtt. Az igazi elmélkedés, szemlélődés abba a mélységbe enged leszállni, ahol az Úrral kettesben vagyunk, ahol újra ránk bízza azokat, akik az övéi...


Ha a ránk bízottaktól a nekik adott szeretetet mindenestül visszavárjuk, ezzel zárt rendszert alkotunk, amely Isten nélkül is működhetne ideig-óráig. S itt belopakodna hivatásunkba a világ szelleme. Isten azonban forrás, akiből a szívünkbe árad az élet vize, és szívünkön át azok szívébe, akik ránk vannak bízva, az ő szívükből pedig megint csak tovább... A szeretetnek ez a nagyvonalú továbbadása egyszerre jár szenvedéssel és örömmel. A dicsőség koronáját azonban egyedül csak az Úrtól szabad várnunk, senki mástól, mert ő maga a mi dicsőségünk

Bűnbánat kápolna

Péter apostol az apostolok közt mindnél lángolóbb volt: meg akarta tudni, hogy ki az Úr árulója, mert ahogy Ágoston írja, ha ezt megtudta volna, fogával tépte volna szét. Az Úr ezért nem akarta árulóját megnevezni, mert ahogy az Aranyszájú állítja, ha megnevezi, Péter tüstént felugrott volna, hogy azon nyomban megölje. Ő ment az Úrhoz a tengeren; az Úr színeváltozásakor és a leány feltámasztásakor őt választotta ki az Úr, pénzt talált a hal szájában, s a mennyország kulcsait bízta rá az Úr, bárányokat kapott Krisztustól, hogy legeltesse őket, Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, Ananiásnak és Saphirának a halálát előre megmondta, meggyógyította a béna Aeneast, megkeresztelte Corneliust, Tabitát feltámasztotta, testének árnyékával gyógyította a betegeket, Heródes tömlöcbe záratta, de egy angyal kiszabadította.

 Azt is mondják, hogy kebelében állandóan kendőt hordott, hogy avval itassa fel sűrűn omló könnyeit, mivel valahányszor Isten édes beszédére és jelenlétére emlékezett, a túláradó szeretet boldogságában könnyeit nem tudta elfojtani. S valahányszor a megtagadás bűne eszébe jutott, bőséges könnyekre fakadt, s ezért annyira szokásává vált a sírás, hogy már úgy tűnt, egész arcát kimarták a könnyek – ahogy Kelemen mondja.

Pio atya és Péter apostol között ha párhuzamot keresünk, akkor a szenvedéseikben találni fogunk. Még valami, Pio atyáról a mosoly, Péter apostolról a könny juthat az eszünkbe.

Tovább olvasom

3. Rómában a Hétbazilika zarándoklaton

Miért is jöttünk Rómába?

Ha célunk ezzel hálát adni Istennek az Ő terveiért, akkor a hálaadásra Rómában remek lehetőséget nyújt a Hétbazilika zarándoklat.

(A Hétbazilika zarándoklat eredete a hagyomány szerint 313-ba, Nagy Konstantin türelmi rendeletének megjelenési, illetve a Lateráni bazilika felszentelésének idejébe nyúlik vissza. Erről számos emlékirat és zarándoklatról szóló tudósítás számol be. Később azonban ez a zarándoklat feledésbe merült, egészen a 16. század közepéig, amikor is, Róma második apostola, Néri Szent Fülöp újra felelevenítette.)

A Hétbazilika zarándoklat imái:

A Hétbazilika-zarándoklat teljesítésével teljes búcsút lehet nyerni. Ehhez – mind a hét templomban – a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt a következő imák elvégzése szükséges és elegendő:
     – öt (5) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri,
     – egy (1) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri a Szentatya szándékára,
     – egy rövid ima a Boldogságos Szűz Máriához,
     – egy rövid ima a bazilika védőszentjéhez.

A zarándokok azonban természetesen ennél sokkal többet imádkoznak, hiszen céljuk nem a turistáskodás, hanem a lelki épülés. A városnézés sem tartozik a zarándoklat céljához.

Az egyes bazilikák között elégséges idő áll rendelkezésre az elmélkedéshez és az imádkozáshoz. Bevált gyakorlat az úton teljes rózsafüzér, és a keresztút elimádkozása. Az örvendetes rózsafüzért a Szent Pétertől a Szent Pálig, a fájdalmasat Szent Páltól Szent Sebestyénig, a keresztutat Szent Sebestyén után a katakombák fölötti dombon (ahol megtalálhatók a stációk), a dicsőséges rózsafüzért pedig a keresztút után a Lateránig, vagy a Szent Kereszt és a Szent Lőrinc bazilika közötti úton.

Kezdjük ezzel római utunkat:

Induljunk  a reggeli mise helyéről a Szent Péter bazilikáig,
ezen az úton

első elmélkedésünk :

"Urunknak az apostolaival megtett útjáról az Utolsó Vacsora helyszínétől az Olajfák hegyére, valamint a körülmetélésekor elszenvedett első vérontásáról. 
Könyörgünk a torkosság bűne ellen a mértékletesség erényéért és az istenfélelem ajándékáért."



FOLYTATJUK
 

Tovább olvasom

4. Szent Péter bazilika

A "Hétbazilika" zarándoklat első állomása a Szent Péter bazilika.

Szemben a pápai oltár

A szentségi kápolnába, - a bazilika lelkébe - vagyis abba az oldalsó kápolnába, melyben a Legméltóságosabb Oltáriszentséget őrzik, a turisták nem mehetnek be.

A Hétbazilika-zarándoklat teljesítésével teljes búcsút lehet nyerni.  (Forrás: katolikus honlap  )Ehhez – mind a hét templomban – a Legméltóságosabb Oltáriszentség előtt a következő imák elvégzése szükséges és elegendő:
     – öt (5) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri,
     – egy (1) Pater noster, Ave Maria és Gloria Patri a Szentatya szándékára,
     – egy rövid ima a Boldogságos Szűz Máriához,
     – egy rövid ima a bazilika védőszentjéhez.

 Ez a kápolna,  a bazilika bal oldalának közepén található.
Imáinkban segítsen  a Szentlélek,  inspiráljanak bennünket az oltáron is látható angyalok.

1. Az Úr imádsága (Oratio Dominica)

Pater noster, qui es in caelis:
sanctificetur nomen tuum:
Adveniat regnum tuum:
Fiat voluntas tua,
sicut in caelo et in terra.
Panem nostrum quotidianum da nobis hodie:
Et dimitte nobis debita nostra,
sicut et nos dimittimus debitoribus nostris.
Et ne nos inducas in tentationem;
sed libera nos a malo.
(Quia tuum est regnum, et potestas, et gloria in saecula saeculorum. Amen.)

Mi Atyának, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe;
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen.)

2. Az angyali üdvözlet
Ave, Maria, gratia plena, Dominus tecum.
Benedicta tu in mulieribus, et benedictus fructus ventris tui, Iesus.
Sancta Maria, Mater Dei,
ora pro nobis peccatoribus, nunc et in hora mortis nostrae. Amen

Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes az Úr van teveled.
Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja,
imádkozzál érettünk bűnösökért most és halálunk óráján. Amen.

3. A Szentháromság dicsőítése (Doxologia minor)
Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto. Sicut erat in principio et nunc et semper et in saecula saeculorum. Amen.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Amen.

4. egy rövid ima a Boldogságos Szűz Máriához,

5. egy rövid ima a bazilika védőszentjéhez.

Pápai oltár

Imáink után  meglátogatjuk a pápai oltárt, amely Szent Péter sírja fölött áll és ahol csak a pápa misézhet és

előtte oldalt Szent Péter ülő szobrát 

Szent Péter sírja a pápai oltár alatt

O dicsőséges Szent Péter, aki Jézus Krisztus Atyjától  egyedülálló kiváltságokat kaptál,  mély és őszinte alázattal, és égő szeretettel jutalmazott, te az egyház sziklája, kérjük  az élő hit kegyelmét magunknak és minden testvérünknek, hogy ne féljünk  Jézus Krisztust nyíltan megvallani, szerezz számunkra is, őszinte hűséget Istennek Szent Anyjához, hogy mi is Mária  szelídségével engedelmeskedni tudjunk, hogy  itt a földön élvezhessük a békét,  és  egy napon a mennyben az örök boldogságot. Amen.
Urunk Istenünk, ki Péternek, a te áldott apostolodnak adtad  a mennyek kulcsait azt mondtad: Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva. (Mt 16,19)
Imádkozz értünk, Szent Péter apostol, hogy  méltók lehessünk Krisztus ígéreteire, Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.



A Szent Péter bazilikáról nagyon sok leírást és beszámolót találunk, a Wikipédiában részletes leírásokat is találunk.

Tovább olvasom

5. A Szent Péter bazilika és a Szent Pál bazilika között

Térképünkön a kék vonal jelzi, hogy a Szent Péter térről (A) indultnk és a Porta Portese-ig (B) tart utunk.

Róma forgalom térképe a nevezetességek fotóival

A Szent Péter bazilikából zarándokolunk tovább a Szent Pál bazilikához, a közötte lévő úton elmélkedjünk: (mivel mi  nem a valóságban vagyunk most a helyszínen,  próbáljunk meg elcsendesedve a kép alapján elmélkedni és elmondani imádságainkat.)

2. elmélkedés a Szent Péter bazilika és a Szent Pál bazilika között

Urunk útjáról az Olajfák hegyétől Annás főpap házáig, valamint az Olajfák hegyén történt második vérontásáról. (vérrel verejtékezés)
Könyörögjünk a harag bűne ellen a türelem erényéért és a jámborság ajándékáért.





Tovább olvasom

6. A falakon kívüli Szent Pál bazilika

A Hétbazilka zarándoklat leghosszabb szakaszát (7 km) lassan megtettük, de  pár érdeklődésre számot tartó helyen megállunk, a csodálatos látvány megpillantása előtt.

A Piazza Maria in Trastevere téren haladunk át, itt láthatjuk Santa Maria in Trastevere templomát, mely Rómának az első Szűz Mária tiszteletére épített temploma. (Szent I. Callixtus pápa a III. század elején emeltette.)

Pillantsunk fel a harang toronyra

Szűz Mária ikon a harang lábánál

A térképen tudjuk követni, hogy még a Tiberis folyón is át kell kelnünk, hogy odaérjünk a Szent Pál bazilikához.

Ponte Sublicio hídon átszeljük a Tiberist

Ponte Sublicio híd a Tiberis folyó felett

Kacsák a hídnál

A hídról balra felfelé tekintve az Aventinus domb tetején jól lehet látni a San Anselmo épületegyüttesét, a bencések főapátságát, melyben a Benedek-rend nemzetközi papnevelő intézete és a prímás-apát székhelye található.

bencés apátság az Aventinus dombon

Narancsfák mellett visz el az utunk

Piramide di Caio Cestio - a kis piramisra emlékeztető gúla az út túl oldalán van, de nem Egyiptomból hozták a rómaiak, hanem egy néptribunusi, majd praetori tisztet viselő férfiú emlékére állíttatta szabadon bocsátott rabszolgája körülbelül i. e. 12-ben. (HÁLÁBÓL)

Piramide di Caio Cestio

Cestius piramisa mögött  egy  madárcsicsergős protestáns temetőt találunk, ahol még egy macska is lakik.

A San Paolo fuori le Mura bazilika, 

magyarul a "Falakon kívüli" Szent Pál-bazilika Róma második legnagyobb bazilikája

a hagyomány szerint azon a helyen áll, ahol Pál apostolt eltemették. Ez a hely Pál halálakor az Ostia felé vezető úton, a városfalakon kívül esett, innen származik a bazilika elnevezése. A lateráni egyezmény következtében a bazilika a Szentszék területen kívüli birtoka.

 Előudvar  közepén Szent Pál szobrával. 

A Nagy Konstantinus császár által Szent Pál sírja fölé emeltetett San Paolo fuori le Mura bazilika egészen 1823-ig állt, amikor is a tetőn dolgozó munkások hanyagsága miatt egyetlen éjszaka alatt leégett, éppen VII. Pius pápa haldoklásakor. A bazilika újjáépítéséhez az egész világ összefogott, mindenhonnan érkeztek adományok, Az új templomot 1854-ben szentelte fel Boldog IX. Pius pápa.

Kívülről fel sem tűnnek a monumentális méretek.

131 méter hosszú, 65 széles, 29 magas

Kép forrása: link

Főoltár -  Szent Pál sírja fölötti pápai oltár

Jézus Krisztus a szentekkel

Az Oltáriszentséget őrző szentségi kápolna a főoltár bal oldalán levő első kápolnában található.

Szentségi kápolna a tabernákulummal

Szent Pál sírja

Pál arra biztat, hogy szüntelenül imádkozzunk. Vagyis, imádkozzunk minden élethelyzetben. Mert nem az számít mennyei atyánk előtt, hogy adottak-e külső körülmények az imádkozáshoz, hanem az a fontos, mennyire tudunk őszinték lenni, amikor megszólítjuk Istent.

Imádságaink! (katt ide)



Litánia Szent Pál apostol tiszteletére. Az imádság a litánia nevére kattintva elérhető.

Könyörögjünk.

Minden, e világba érkező ember Atyja. Hallgass meg, amikor segítségért kiáltunk Hozzád, hogy elnyerjük az üdvösséget, melyet egyszülött Fiad által megadtál nekünk, aki arra választotta ki Szent Pál apostolt, hogy a te irgalmadat hirdesse a Föld végső határáig.

Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Utunkat a harmadik bazilika felé folytatjuk.

3. Szent Sebestyén bazilika – Basilica di San Sebastiano

3. elmélkedés a Szent Pál és a Szent Sebestyén bazilika közötti úton:

Urunknak Annástól Kaifás főpap házáig vezető útjáról, valamint az ostorozásakor elszenvedett harmadik vérontásáról. Könyörgünk a bujaság bűne ellen a megtartóztatás erényéért és a tudomány ajándékáért.

Tovább olvasom

7. Szent Sebestyén vértanú példája nyomán

Szent Páltól (a térképen B pont) nagyon könnyű eljutni a következő állomásig, 

Szent Sebestyén bazilikáig. (C pont)

Bár a mintegy 4 kilométer hosszú út tereken, dombokon, forgalmas utakon vezet át, neve elejétől végig ugyanaz: Via delle Sette Chiese, azaz a hét templom útja.

 Az útnak a Via Ostiense és a Via Cristoforo közé eső szakasza egyébként nagyon szép lakónegyedeken vezet keresztül, melyek teljesen mentesek a turistáktól, és így bepillantást engednek Róma „bennszülött” életébe.

Domitilla katakomba előtti úton

A nagyon forgalmas, több sávos Via Cristoforo-t átszelve egy piac és egy tér érintése után jobbkézről a Domitilla katakomba bejárata mellett halad az út. Majd ezután haladunk el a Szent Callixtus-ról elnevezett katakomba mellett.

Szent Callixtus-ról elnevezett katakomba Szent Cecília sírjával.
Szent Cecília példája: 

Maradj mindig állhatatos a hitedben!

Jut idő az elmélkedésre és az imádságra

Tulajdonképpen mit jelent a katakomba szó? – A katakomba görög kifejezés, jelentése – kata kumbasz – mélyedés, vájat, lyuk. Rómában, a Via Appia harmadik mérföldkövénél olyan tufás talaj található, amely rendkívül alkalmas a megmunkálásra.

Szent Sebestyén bazilika, alatta a katakomba a szent sírjával

A tufás talajba vájták a Szent Sebestyén-katakombát, az egyik legismertebb késő ókori keresztény temetkezési helyet: a IV. század elején,  a  Diocletianus római császár keresztényüldözéseinek idején  halálra nyilazott római katonát, Szent Sebestyént itt temették el.

 A legrégebbi katakomba a Szent Sebestyén-katakomba melynek rétegei  az első századból valók, akárcsak a zsidó katakombák. Nem a keresztények találták ki a temetkezésnek ezt a formáját, a zsidóktól vették át.

A katakomba keresztény „kisajátítása” még inkább erősítette azt a képzetet, hogy Konstantin előtt a keresztények a föld alatt éltek, „underground” szervezetet alkottak, és innen ragadták meg a hatalmat. Ez az elképzelés él ma is a legtöbb turistában, aki felkeresi Róma katakombáit. Pedig a valóság egészen más volt: ezt bizonyítja a zsidó katakombák létezése is, hiszen a zsidókat nem üldözték a Római Birodalomban, vallásuk bevett vallás volt.

A temetők mindig az életről szólnak:

Rutgers a római zsidóság történetéről írt munkájában hangsúlyozta, hogy a különböző hiten lévő emberek nem szegregálódtak, hanem szoros kapcsolatban éltek egymással Rómában.

Szent Sebestyén katakomba

A katakombák világa hűen visszaadják az első évszázadok keresztényeinek gyermekien bizakodó, feltétel nélküli hitét és szeretetét a „Jó pásztor” iránt.

Itt nyilazták halálra Sebestyént

(Sebestyént a Palatinuson a Via Bonaventura utcácskában megbúvó kis Szent Sebestyén templomnál halt vértanúhalált.)

Szent Sebestyén története kivételes. Egyike volt Diocletianus katonáinak, de ugyanakkor Krisztus hű követője is volt. De az a tény, hogy az uralkodót is szolgálta, kevésbé ismert. Ez a személyiségét különösen érdekessé teszi. Itt olvashatunk bővebben erről.

Szent Sebestyén bazilikája a fölött a katakomba fölött áll, ahova Szent Sebestyént temették.

Szent Sebestyén bazilika

A templomon és templomban Sebestyén szobrán kívül – az egyszerű látogató számára – semmi szép vagy különösen értékes látnivaló nincs. A hívő nem is ezekért tér be ide, hanem hogy imádkozzon, és erőt merítsen a mártírok végsőkig kitartó hitéből.

Szent Sebestyén

A legendák ellenére tudjuk, hogy Szent Sebestyén 263-tól 304-ig élt. Mártírhaláláról január 20-án emlékeznek meg, és nevét 3 olaszországi közösség is viseli.
Élete a magyar püspök számára is példává vált, amikor 1990-ben az egyház 50 év után újra jelentkezett a társadalom szolgálatára.
Szent Sebestyén ma is élő emléke örök marad.











Claude Debussy:  Szent Sebestyén  vértanúsága(1911) Klikk további leírás erről a zenéről.


Kérünk, Urunk, add meg nekünk az erő Lelkét, hogy Szent Sebestyén vértanúd dicsőséges példája nyomán megtanuljunk inkább engedelmeskedni Neked, mint az embereknek.

Imádságaink után  tovább folytatjuk zarándoklatunkat:

4. A Szent Sebestyén és a Lateráni Szent János bazilika közötti úton elmélkedjünk:

Urunknak Kaifás főpaptól Pilátusig vezető útjáról, valamint a töviskoszorúzás során kiontott negyedik vérzéséről. Könyörgünk a fösvénység bűne ellen a nagyvonalúság erényéért és a jótanács ajándékáért.

Tovább olvasom

8. Csak az tud reményből élni, aki a halálban is megtalálja azt

Mindenszentek 

 A remény helyei: a római katakombák

Részlet Joseph Ratzinger A remény forrásai (1997) című művéből

A sírok utcáján a múlt országába hatoltunk be. Így jellemezte tudományának útját a múlt században Johann Jakob Bachofen, a letűnt kultúrák nagy kutató tudósa.

Amióta egyáltalán emberek léteznek, mindig is törődtek halottaikkal, és a róluk való gondoskodásukkal valamiféle második életet próbáltak számukra biztosítani. A halottak világában így maradt fenn a hajdan élők letűnt világa. A halál őrizte meg azt, amit az élet nem tudott megőrizni. Hogy az emberek hogyan éltek, mit szerettek, mitől féltek, mit reméltek és mit gyűlöltek, sehonnan sem tudhatjuk meg olyan pontosan, mint a sírokból, melyek letűnt világok tükrei maradtak számunkra. És sehol másutt nem éljük meg a korai kereszténységet olyan közelinek, annyira jelenvalónak, mint éppen a katakombákban. Ha sötét folyosóikon járunk, úgy tűnik, mintha mi magunk is átléptük volna az idők határvonalát, és azok néznének ránk, akik fájdalmukat és reményüket őrizték meg itt.

Tulajdonképpen miért is van ez így? Sokféle oka lehet ennek. Az igazi ok azonban mégiscsak az, hogy a halál bennünket ma ugyanúgy érint, mint az akkoriakat érintette. És ha számunkra oly sok akkori dolog idegenné is vált, a halál ugyanaz maradt. A gyakran suta sírfeliratokból, melyeket szülők gyermekeiknek, a házastársak egymásnak dedikáltak, a belőlük kiolvasható fájdalomból és bizakodásból magunkra ismerünk. Sőt, mi több: a halál komor kérdésével szembesülve valamennyien reményt keltő fogódzót, útmutatást, vigaszt keresünk.

Felirat hozzáadása

Aki a katakombák utcáit végigjárja, az nemcsak a minden emberi gyásszal való közösségvállalásba kapcsolódik bele, mely itt kifejezésre jut; hanem önmagában az elmúlás miatti bánatot sem tudja elfogadni, oly tökéletesen, „a gyökeréig” át van itatva itt ez az érzés is a megváltás bizonyosságával. A holtaknak ez az utcája valóban a remény útja. Aki rajta megy, az feltétlenül részt kap abból a reményből, amely itt minden képből és minden leírt szóból kisugárzik.

Mindezzel együtt természetesen még nagyon kevés szó esett a halálhoz való viszonyulásunkról. Tulajdonképpen miért félünk a haláltól? Miért nem akarta az emberiség sohasem elhinni, hogy a halál után már egyáltalán semmi nem következik? Ennek több oka van.

Először is azért félünk a haláltól, mert a semmitől, azaz a teljesen ismeretlenbe való kilépéstől félünk. Azért lázadunk ellene, mert egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy oly sok nagyszerű és értelmes dolognak, melyet egy élet létrehoz, egyszeriben semmivé kell válnia. Védekezünk ellene, mert a szeretet örökkévalóságot követel, és mert a szeretet megsemmisülését, amelyet a halál magával hoz; nem tudjuk elfogadni. Félünk a haláltól, mert senki sem tud teljesen megszabadulni attól az érzéstől, hogy lesz majd egy ítélet, melynek közelsége előtt minden elbukásunk emléke szépítgetés nélkül merül fel bennünk, és amelyet egyébként oly serényen igyekszünk elfojtani magunkban. Az ítélet kérdése minden korszak sírkultúrájára rányomta a bélyegét. Az a szeretet, mely a halottat körülveszi, bizonyára megvédi őt. Az a tény, hogy oly sok – a sírfeliratokban is kifejezett – köszönet kíséri, az ítéletkor majd mellette szól és megteszi hatását. Így gondolták és gondolják ma is az emberek.

Mi azonban mára már racionálisak lettünk, legalábbis így gondoljuk. Nem bízunk semmit a véletlenre, biztosra akarunk menni. Ezért a halál problémáját sem a hit szerint akarjuk megoldani, hanem ellenőrizhető, tapasztalati ismeretek alapján. Így váltak egy idő óta a klinikai halálból visszatértektől származó tudósítások hátborzongatóan szép és kedvenc olvasmánnyá. Az irántuk való érdeklődés, persze, ismét csökkenőben van. Azzal, amit megnyugtatásul közöltek, nem jutunk messzire. Igazán szórakoztató dolog lehet, ha valaki pár óráig valahol egy szobában önmaga felett lebeg és vidáman vagy meghatódva néz le a saját holttestére és az őt gyászoló családtagokra; de nem teheti ezt egy örökkévalóságon át.

A tapasztalati tudás hajhászásában már megint csak ott tartunk, hogy a teljes archaizmusba esünk vissza: a spiritizmus többé-kevésbé tudományos mezben megjelenő formáiban közvetlen kapcsolatot keresünk a túlvilággal. Nos, ebben is elég szomorúak a kilátások. Ugyanis mi mást találunk, mint itteni életünknek csupán a duplikátumait. De ugyan mi értelme lenne annak, hogy téren és időn kívül létezzünk tovább? Ez valójában a pokol pontos meghatározása. Eddigi életünknek egy immár időtlen másodpéldánya valójában az örök kárhozat lenne. Földi életünknek megvan a maga időbeli kerete, és ezért azt még valahogy kibírjuk; örökre azonban nem tudnánk elviselni. De akkor hogy is van ez? A halált nem akarjuk, de az általunk élt életet sem kívánjuk örökre. Önellentmondás volna tehát az ember, valójában csak a természet tévedése?

E kérdéseket forgatva magunkban járjuk még egyszer végig a katakombák folyosóit.

Csak az tud reményből élni, aki a halálban is megtalálja azt. Vajon azoknak az embereknek, akik a hitük rejtjeleit hagyták itt maguk után, mi adhatott erőt ahhoz a derűs bizakodáshoz, mely e földalatti folyosók sötétjében még ma is oly vonzó számunkra?

Hát először is, ők teljesen tisztában voltak azzal, hogy az ember életének, csupán önmagában véve, kizárólag a tapasztalatilag megragadható dolgokra korlátozva, egyszerűen nincs értelme. Azzal is tisztában voltak, hogy csupán földi létünk időbeli tartamának végtelenre való meghosszabbítása képtelenség lenne. Ha már az életnek ebben az időbeliségében is halálos veszély az elszigetelődés, és csak a kapcsolatban levés, a szeretet tart meg, akkor az örök életnek is csak a szeretet egészen új teljességében lehet értelme, mely időbeli határt sem ismer. Mivel az akkori keresztények ezt tudták, világosan látták, hogy az ember csak akkor érthető lény, ha van Isten. Számukra azonban ez a „ha” már nem létezett, és egyedül ebben rejlik a megoldás. Isten az ő ismeretlen messzeségéből belépett az életükbe annak a személyében, aki azt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet” (Jn 11,25). És még más szavak is bevilágítottak a halál sötétségébe: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Az ítélettől való szorongó félelembe ezt feloldó fény röppent be abból, amit Jézus mondott a saját keresztjéről a mellette megfeszített latornak: „Még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43).

Hiszen Ő a feltámadott és azt mondta: „Atyám házában sok hely van ... azért megyek, hogy helyet készítsek nektek” (Jn 14,2). Isten már nem volt többé egy távoli „ha”. – Itt volt, valóban létezett. Megmutatkozott, elérhetővé vált. Ezek után pedig minden egyéb kérdés már magától megoldódott. Ha ugyanis van Isten, és ez az Isten akarta és akarja az embert, akkor világos, hogy az Ő szeretete képes arra, amit a miénk hiába akar: a szeretett személyt a halálon túl is életben tartani.
Temetőink, a ragaszkodás és a hűség látható jeleivel tulajdonképpen a szeretet arra irányuló kísérletei, hogy szeretteinket megtarthassuk, hogy még egy darabka életet adhassunk nekik. És hát egy kicsit valóban tovább is élnek bennünk – nem ők maguk, hanem csak valami belőlük. Isten azonban többet tud megtartani, nemcsak gondolatokat, emlékeket, utóhatásokat, hanem mindenkit a maga mivoltában.

A keresztényekre nézve ezért nyertek értelmet az ókori filozófia eszmefuttatásai is, amely ezt mondta ugyanis: Ha a halál után is fenn akarsz maradni, akkor, amennyit csak tudsz, magadba kell fogadnod mindabból, ami örök érvényű, mint például az igazság, az igazságosság, a jó. Minél többet fogadsz be ezekből, annál több marad meg belőled, annál több maradsz. Másképp kifejezve: ebben az örök érvényűben kell megkapaszkodnod, hogy hozzá tartozzál, hogy részt vehessél örökkévalóságában. – Ragaszkodni az igazsághoz, és így az elpusztíthatatlanhoz tartozni – igen, ez Krisztus óta immár reálissá és egészen közelivé vált.

Fogódzkodjál Krisztusba, Ő átvisz téged a halál éjszakáján, amelyen Ő is átment. Így nyer értelmet a halhatatlanság. Ez már nem a mostani életnek időtlen variánsa, hanem egészen új, de mégis valóban a mi örökkévalóságunk: Isten kezében leszünk, egyek valamennyi testvérünkkel, akiket Isten nekünk teremtett, egyek az egész teremtéssel – ez lesz az igazi élet, amely felé most még csak sűrű homályon át tekinthetünk.

Ha az Isten-kérdésre nincs válasz, akkor kegyetlen rejtély marad a halál, és minden más válasz ellentmondásba fullad. Ha azonban Isten létezik, az az Isten, aki Jézus Krisztusban mutatkozott meg, akkor van örök élet, és akkor a halál is a remény útja.

Ez az új tapasztalat adja meg a katakombák különleges jellegét. Ha a sors viszontagságai közepette oly sok falfelirat és kép elhalványult vagy szét is töredezett, ragyogásukból és mindenekelőtt annak a reménynek a valódiságából, amelyből születtek az elmúlt évszázadok folyamán semmit nem vesztettek. Itt vannak az ifjak a kemencében, itt van Jónás, aki a szörnyeteg gyomrából előkerül, Dániel az oroszlánbarlangban és sokan mások. A legszebb pedig a jó Pásztor, akinek vezetésére félelem nélkül rábízhatjuk magunkat, mert Ő tudja az utat a halál sötét völgyén keresztül is:

„Az Úr az én pásztorom nem szenvedek hiányt. Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól, hisz Te velem vagy” (Zsolt 22,1-4).

Tovább olvasom